Zsobokon jártunk!

Március 14-én izgatottan indultunk Zsobokra, az Erdély szívében megbújó kis faluba. A mindössze 300 lelkes településen szeretettel fogadtak minket és az ottaniak is szinte azonnal belopták magukat a szívünkbe. Itt működik a Bethesda Gyermekotthon és Szórványiskola. Az otthonban árva, félárva és szociálisan terhelt családok gyerekei élnek. Az intézmény 3 éves kortól fogadja a gyerekeket, bár vannak kicsik, akik itt ünneplik a 3. születésnapjukat. A falu teljesen magyar és erre nagyon büszkék is. Mindössze 90-95 gyerek jár a településen működő elemi- és gimnáziumi iskolába. Ők összevonva tanulnak, majd tanulmányaik befejezése után akár egyetemre is mehetnek. A falu lakói egy nagy családot és vallási gyülekezetet alkotnak. Fontosak számukra a református és magyar nemzeti ünnepek. Kalotaszegi népviseletükre és néptáncukra is nagyon büszkék, hiszen a helyieknek fontos a hagyományőrzés.

Négy napot töltöttünk itt és mindnyájunkat meghatotta az itt élő gyerek boldogsága. Ők helyzetüktől függetlenül őszintén mosolyognak az ide érkezőkre és mutatják meg tehetségüket. Van, aki remekül táncol, van, aki szaval és még számos kiemelkedő tulajdonsággal rendelkező gyerek mutathatja meg tehetségét, hála a pedagógusoknak.

Óriási élmény volt ez a pár nap számunkra. Az otthonban és Zsobokon élők kitartása és lelkesedése lenyűgöző, ahogy ezeknek a gyerekeknek próbálnak szebb és jobb életet varázsolni.

2012.március 17.

Südi Bea 7.a

Written by