Október 25-én, körülbelül fél tizenkettőkor indultunk külön busszal Hortobágyra. Útközben egy kisebb előadást hallhattunk, ami szó szoros értelemben kisebb volt, maximum 10 perc. Viszonylag hamar, kicsivel több, mint 2 óra buszozás után értünk oda. A hely közvetlen a Kilenclyukú-híd mellett volt. Jó érzés volt, hogy nem egy puszta kellős közepén szálltunk le.
Miután leszálltunk, körülbelül negyed órát gyönyörködtünk a tájban és a hídban, és megnéztük a kirakott tradicionális hortobágyi termékeket, majd beültünk az előadásra, és filmnézésre.
Először egy filmet néztünk meg a darukról (milyen meglepő). Nos, a film olyan volt, mint egy ismeretterjesztő előadás az National Geographicon, vagyis egy kis szöveg a darukról, majd egy nyugtató zene, majd megint beszélt egy kicsit a narrátor. Közben végig darukat láthatunk, így hamar el lehetett rajta aludni. Megjegyzem, egy páran meg is tették. A film után egy előadás következett.
Miután vége lett ezeknek, egy kisebb kiállítást néztünk meg. Ez nagyon tetszett nekem, mert minden ott volt előttem élő nagyságban. Meg is lepődtem, hogy milyen pici a róka. Gyönyörűen ki volt építve: volt egy kisebb híd, amin át lehetett menni, egy kutyaól szerűség, amibe bemásztunk, és hangyákat láttunk, fel lehetett menni az emeletre, ott rajzolni lehetett (gondolom ez a kisebbeknek lett kiépítve). Nem is volt olyan hatalmas, hogy megunjuk, mire a végére érünk.
Ezután buszra szálltunk, és terepre mentünk, hogy végre élőben is megcsodálhassuk a darukat. Körülbelül fél óra buszozás után érkeztünk meg egy tó közelébe, ahol rengeteg darut (és tehenet) lehetett látni. Az előadó ide is elkísért minket. Kint egy extra távcső is volt, amivel a több kilométerre legelésző teheneket is tökéletesen láttuk. Kis idő múlva egy másik csoport zúdított bele a romantikázásunkba. Velük nem is volt baj, mert ők beljebb merészkedtek, de a buszsofőrjük annyit szerencsétlenkedett – és itt nem túlzok – a busszal, hogy majdnem eltarolta az amúgy körülbelül 800 ezer forintos távcsövet. Közben a daruk mellett, a traktorok énekét is megcsodálhattuk. Egy óra eltelte után, mikor már kezdett lehűlni a levegő és sötétedett is indultunk haza.
Körülbelül fél kilencre értünk vissza a Művelődési Ház elé. Az előadást leszámítva élveztem az egész kirándulást.
Szöveg: Szepesi Dorottya 10. b
Fotó: Kormos Viktor 10. c
