Idén júliusban, a Nemzetközi Kémia Diákolimpiát, (IChO) Bakuban, Azerbajdzsán fővárosában rendezték meg. A verseny 79 ország részvételével zajlott le, mindenhonnan maximum 4 versenyző jöhetett.
Július 20-án indultunk Ferihegyről, Isztambulban átszálltunk, és késő este érkeztünk meg Bakuba.
A Heydar Aliyev Nemzetközi repülőtér, ahol leszálltunk rendkívül gyönyörű, hasonlóan sok olyan városhoz, melynek építéséhez a pénzt az olaj fedezi. A reptér névadója az ország volt elnöke, a mostani elnök apja, akinek nagy kultusza van, még most halála után is.
A reptéren már a csapatunk kísérője várt minket, aki egész végig velünk volt, mesélt az országról, a kultúrájukról és intézkedett, hogy minden úgy legyen körülöttünk ahogy lennie kell.
Aznap este még regisztráltunk, leadtuk az összes kommunikációs eszközünket és elfoglaltuk a szobáinkat a szállodában. A telefonokat az utolsó versenynap után kaptuk vissza, mert addig a tanáraink fordították a verseny feladatait angolról mindenkinek a saját nyelvére, így ők hamarabb tudták a kérdéseket és nem kommunikálhattunk velük.
Baku a Kaszpi-tenger partján fekszik, egy félszigeten. Mi egy tengerparti szállodában laktunk, az ablakomból lehetett látni az iparuk alapját, a tengeren működő olajfúrótornyokat. Ez szép látvány volt, a hiba csak az volt velük, hogy a tengerben nem szabadott fürdeni az olajos víz miatt. Nem is lett volna gusztusom hozzá, jártam már sokkal szebb tengereken is.
Másnap volt a megnyitó, a város egyik legszebb épületében, a Heydar Aliyev Center-ben. Ez az épület egy hatalmas fehér kulturális központ, mely formájával jelképezi a tenger hullámait. Belépéskor a reptéri átvilágítással vetekedő módon vizsgáltak át, és a töltőtollam miatt állítottak meg. Három ember kellett ahhoz, hogy megértsék azt, hogy nem szúrófegyvert szeretnék bevinni. Angolul nem tudtak, így még nehezebb dolgom volt. A kétórás ünnepség alatt megismerhettük az ország népzenéjét, néptáncát és még egy operaénekes is fellépett. Ezek között beszédeket mondtak a főszervezők és Rudolph Arthur Marcus (kémiai Nobel-díj, 1992.) videó üzenetét tekintettük meg, amiben kifejezte, hogy a fiatalok az ilyen rendezvényeken sokat tanulhatnak egymástól és megismerhetik egymás kultúráját.
Az ezt követő fogadás után városnéző buszokkal körbevittek a városban, és megnéztük röviden az érdekesebb helyeket, amiket később meg is látogattunk.
Különösen érdekes volt a két versenynap közötti napon meglátogatott szőnyegmúzeum, ahol helyi kézi készítésű szőnyegeket állítottak ki, ráadásul a múzeum épülete is egy feltekert szőnyegnek nézett ki kívülről. Rengeteg gyönyörű mintájú szőnyegük van, még portrékat is csinálnak szőnyegekből.
Később egy óriáskeréken is ültünk, ami a tengerparton van a város központjában. Fentről szépen lehetett látni a kikötőt és egy hatalmas olajpacát a tengerben.
Érdekesség, hogy a belváros az utóbbi években épült magas épületekkel van tele, közöttük parkok és hatalmas közterek, de ezeken embert alig látni. Inkább este és éjjel járnak az emberek az utcákon. Egy későbbi esti sétán láttuk is, az itthon megszokott népsűrűséget.
Másnap még mindig nem a verseny volt, mert a tanárok a laborokat ellenőrizték és fordítottak. Ezért minket elvittek az óvárost megnézni. A kísérőink tanácsára be is vásároltunk képeslapból és hűtőmágnesből, mert itt volt a legolcsóbb. A képeslapokat csak itthonról tudtam feladni, mert ott nem jutottunk el a postára és onnan jóval későbben érkezett volna meg a címzetthez.
Délután megtartották nekünk a kötelező munkavédelmi előadást a következő napi laborhoz. Elmondták, mit hogyan kell biztonságosan csinálni és sok információt adtak az eszközök használatáról, amit mi tudtunk és véleményem szerint jól tudott volna szelektálni a versenyzők között, mert nem minden országnak van olyan jó felkészítője mint Magyarországnak.
Mint másnap kiderült, a laborral sikerült megszórni a társaságot, mert az öt órára adott három feladatot senki sem tudta elvégezni az megadott időkeret alatt, így jó időbeosztás, és gyors munka kellett a jó pontszámhoz. A feladatok egyike egy szerves reakció elvégzése és a termék vizsgálata volt, ahol hosszan kellett forralni és desztillálni. Ezzel ment el a legtöbb idő. A következő feladat egy viszonylag rövid és megszokott titrálási feladat volt, nem okozott különösebb gondot. A harmadik feladathoz mindenki kapott egy laptopot, amihez lehetett kötni a mérőműszereket. Egy színes reakció kinetikai vizsgálata volt a feladat, a műszer a szín intenzitását mérte és ebből lehetett következtetni a reakció sebességére. Ezt csak keveseknek sikerült megoldani, mert nem volt idő mérni és az eredményeket fel is dolgozni.
Az írásbeli vizsga nehéz volt, sok feladat volt itt is, többek között a klimatizálás kémiai oldalával, annak hatékonyságával és a tengeri olajszennyezés kezelésével foglalkozó feladatok is voltak benne. Itt elméleti és számolási feladatokra kell gondolni, amik az egyetemen tanított kémiai ismereteket várják el.
Este újra találkozhattunk a tanárainkkal egy díszes vacsora keretén belül, ahol megvitathattuk a feladatokat, és az addigi tapasztalatainkat. A vacsora befejezése után népzenét raktak be és kipróbálhattuk a néptáncaikat, ami hamar modern zenébe torkollott.
A következő két nap megint a kikapcsolódásról szólt, amíg a zsűri javított, vitatkozott és állította össze az eredményeket. Ezen a napon ültünk az óriáskeréken.
Délután elvittek egy Megafun nevezetű gyerekeknek készült játékterembe, ahol kétórás kártyát kapott mindenki. Lényegében nálunk kisebb gyerekeknek kitalált játékok voltak ott, amik papír cetliket adtak az aktivitásért. Ezeket a cetliket be lehetett váltani kisebb ajándékokra a boltban, ahol többen összedobtunk néhány játékfigurára, amit egy társunk az öccsének vitt el. A mi korosztályunknak nem volt semmi érdekes a boltban. Minden géppel csak nyerni lehetett ezeket a cetlikkel, ami egy gyerekeknek tervezett kaszinó érzését keltette. A gépek nagy része kevés cetlit adott, csak egyet találtunk, amivel 100 felett lehetett nyerni körönként. Néhány perc alatt megértettük a gépek működését, így az onnantól inflálta a cetliket.
Este szabadprogram volt a városban a kísérőink felügyelete mellett és tetszőleges helyen vacsorázhattunk. Mi egy Cafe City nevű bisztróban ettünk, én bárányhúsból készült kebabot ettem, ami helyi specialitás. Ezután sétáltunk a városközpontban és láttunk végre embereket az utcákon.
Másnap tartották az eredményhirdetést, ahol az érmeket osztották. A magyar csapat három éremmel tért haza, Kovács Dávid Péter arany-, Perez-Lopez Áron Ricardo ezüst-, én pedig bronzérmet kaptam. Mindhárman mehetünk a következő évben is, mivel még középiskolások vagyunk, én még az azutáni évben is részt vehetek.
A következő nap már a tényleges búcsúzás és a hazaút napja volt, reggeli után indultunk a reptérre és búcsút vettünk Bakutól és attól a 10 élményekben gazdag naptól amit ott tölthettünk.
Részletes blogot vezettem az ottlét alatt, képekkel együtt, angol nyelven. Ha ez valakit érdekel –http://hun103.blogspot.hu/akkor érdemes máskor is nézni, mert amikor még megyek olimpiákra, ide fogom írni az élményeket. Leghamarabb jövő május környékén, amikor Türkmenisztánba megyek az 50. Mengyelejev Kémia Olimpiára.
Stenczel Tamás Károly
