TIG emlékgyűrű

Örömmel és büszkeséggel tudatjuk, hogy 2018. október 6-án Takácsné Balogh Boróka és Törökné Dr. Bodzsár Mária 30 éves munkájuk elismeréseként megkapták a TIG Emlékgyűrűt.

Tisztelt Török Ignác Alapítvány Kuratóriuma!

Ezúton szeretném megköszönni, hogy az idei október 6-i ünnepségen Takácsné Balogh Boróka nyugdíjas pedagógus mellett én is átvehettem a Török Ignác Gimnázium Emlékgyűrűjét.

Mindhárom gyermekem Török Ignác Díjas, és most a harminc év munkája után én is boldogan vettem át az Emlékgyűrűt. Kitüntetett lettem. Ez az elismerés nagyon jól esett, de szeretném leírni, hogy a matematika tehetséggondozásban elért eredményekhez kellenek matematikát szerető, szabadidejükben is a matematikával sokat foglalkozó tehetséges és szorgalmas tanulók.  Természetesen minden gyermek mögött ott vannak a gyermekeket támogató szülők. Csakis az együttes összehangolt munkában hiszek.

Szeretném még a 30 év alatt megszerzett tapasztalataim az elkövetkező néhány évben átadni, mind a kollégáimnak, mind a gyerekeknek. Remélem, hogy minél több gondolkodni szerető és tudó tanítványom hagyhatja el a jövőben is a Gödöllői Török Ignác Gimnáziumot!

Törökné dr. Bodzsár Mária

 

Written by