Testnevelés

A délutáni testnevelés/tömegsport foglalkozások kiváltásához egyesületi igazolás szükséges.

Bővebb magyarázat az alábbi leírásban található:

„27. § (1) * Az iskolában a nevelést-oktatást……………

(11) * Az iskola a nappali rendszerű iskolai oktatásban azokban az osztályokban, amelyekben közismereti oktatás is folyik, azokon a tanítási napokon, amelyeken közismereti oktatás is folyik, megszervezi a mindennapos testnevelést legalább napi egy testnevelés óra keretében, amelyből legfeljebb heti két óra

a) a kerettanterv testnevelés tantárgyra vonatkozó rendelkezéseiben meghatározott oktatásszervezési formákkal, műveltségterületi oktatással,

b) iskolai sportkörben való sportolással,

c) versenyszerűen sporttevékenységet folytató igazolt, egyesületi tagsággal rendelkező vagy amatőr sportolói sportszerződés alapján sportoló tanuló kérelme alapján a tanévre érvényes versenyengedélye és a sportszervezete által kiállított igazolás birtokában a sportszervezet keretei között szervezett edzéssel, d) * sportszervezetben legalább heti két óra sporttevékenységet folytató tanuló kérelme alapján – amennyiben délután szervezett testnevelés órával ütközik – a félévre érvényes, a sportszervezet által kiállított igazolással váltható ki.”

Letölthető nyomtatvány:

Heti 2 óra igazolás – délutáni testnevelés kiváltására – 2023/2024 – link

Leadási határidő: 2023. szeptember 29. (péntek)

Sportkör, tömegsport:

A délutáni tömegsport foglalkozások 2023. szeptember 19-én (kedden) indulnak.

Kedd, szerda, csütörtök, péntek – tömegsport (tornaterem/udvar), csütörtök lövészet (Harmati Zsuzsanna – 12-es terem). Az órák 14:30-16:00-ig tartanak.

Jelentkezés: 2023. szeptember 15-ig a testnevelőknél.

Testnevelés póló pótrendelési határidő: 2023. szeptember 8. (péntek) – 3000 Ft/db – testnevelő tanáriban kell leadni a rendelést.

Testnevelés fakultáció:

A fakultációs órák hétfőn 14:30-16:00-ig tartanak. Felkészítő tanár: Tokai Norbert.

Első foglalkozás: 2023. szeptember 18.

Érettségi követelmények:

Testnevelés érettségi követelmények leírása – link