Újra sportnapot rendezhetett az iskola!

Az iskolában másfél év kihagyás után, 2021. november 13-án újra megrendezésre kerülhetett az iskolai sport-és egészségnap.  A diákok számos sport közül válogathattak, négy csapat és kettő egyéni sportban is versenyeztek. 5.-8.-ig a joga bonito (3-3 elleni, kispályás foci), floorball, ping-pong és sakk sportok voltak elérhetőek, míg 9.-től felfelé röplabdára, focira, kosárlabdára, valamint szintén floorballra, ping-pongra és sakkra jelentkezhettek a tanulók.  

Azok, akik nem sportoltak, korosztályuktól függően egyéb programban vettek részt. Az 5.,6.,7.,8., osztályos tanulók kirándulni mentek, a 9.-10.-esek az egészséggel kapcsolatos előadást nézhettek meg, 11.-12.-esek pedig a „végzősök klubja” fantázianevű foglalkozáson vettek részt.  

A sportnapot a röplabdabajnokság nyitotta meg, ami hét órakor kezdődött. Ez után pedig az összes többi bajnokság is kezdetét vette. A tornateremben folyamatosan zajlottak a kosár és floorball mérkőzések, a sakk és a ping-pong osztálytermekben kapott helyet. Bár az idő egész nap ködös és nyirkos volt, ez nem hátráltatta a kinti pályákon zajló focimeccseket, és a játékosoknak és szurkolóknak sem szegte kedvét. 

A nap legfontosabb eseménye a tanár-diák kosármeccs volt, amire már több éve nem volt példa az iskolában. Leálltak a bajnokságok, és az összes diák és tanár a tesiterembe sietett szurkolni. A tanárok két meccset játszottak, egyet a 9.d, egyet pedig a 10.a csapatával. Az egyik meccset a diákok, míg a másikat a tanárok nyerték. Szerintem egyébként az iskola büszke lehet arra, hogy ez az esemény is megrendezésre kerülhetett, nem sok iskolának vannak ilyen sportos tanárai! 

Szucsák Bori 8.a

Written by