Kedves Törökös!
Örömmel értesítünk, hogy megszületőben van a Török Ignác Gimnázium Támogatói és Öregdiák Egyesület, amelyet azzal a céllal hívunk életre, hogy lehetőségeinkhez mérten segítsük az iskolát. Részt kívánunk venni az iskola rendezvényeinek megvalósításában, mindennapi életének jobbá tételében, valamint a volt és a jelenlegi diákok, tanárok támogatásában. Ezeken túl erősíteni szeretnénk az öregdiákok közötti kapcsolattartást.
Arra kérünk, hogy ha részt vennél az egyesület munkájában, és segítenéd az iskolát valamilyen formában, az alábbi e-mail címen jelezd ezt felénk. Ha szeretnéd azt is, hogy felkerülj a levelezőlistánkra, ezt is ezen a címen kérheted.
Egyúttal szeretettel meghívunk a 2024-ben megrendezésre kerülő II. Farkas Balázs Öregdiák Sportnapra, amelynek tervezett időpontja 2024. május 11. A sportoláson túl ez az esemény arra hivatott, hogy a mindenkori törökösök találkozni tudjanak.
Az I. Farkas Balázs Öregdiák Sportnap összefoglalója:
https://www.tig-godollo.edu.hu/i-farkas-balazs-oregdiak-sportnap/
Támogassuk együtt az iskolát!
Üdvözlettel:
Fábián Bertalan, az egyesület elnöke
dr. Csontos Gabriella
Tatár Attila
Várszegi Tamás
Puskás Péter
az egyesület vezetőségi tagjai