Vállalásaink
Iskolánk kiemelt figyelmet szentel a környezetvédelemre és a fenntarthatóságra. Így fontosnak tartjuk, hogy részt vegyünk az Ökoiskola programban. 2024. szeptemberében megalakult a GREEN CLUB az iskolában (GREEN TIGers néven), mely a környezettudatos diákok és pedagógusok számára nyitott, bárki csatlakozhat.
A programban több szakterület pedagógusa, a Diákönkormányzat képviselői, a szülők és természetesen a technikai dolgozók is részt vesznek. A Dunakeszi tankerület engedélyével és jóváhagyásával folytatjuk tevékenységünket.
-szelektív szemétgyűjtést az iskola folyosóin, az Aulában és a tanári szobában
-kerékpártárolók bővítését, és az e-rollerek biztonságos, épületen kívüli tárolását
-az iskola udvarának minél nagyobb területen való zöldítését
-több virágos terület létesítését, iskola előtti rész virágosítását
-használt, elhagyott ruhák csereberéjét, vásárát
-iskola árnyékolását a déli/nyugati oldalon
-állatmenhely támogatását és látogatását
-fák ültetését
– stb.
2025/2028-os évre a következő vállalásokat tettük:
- Ivókutak létesítése (így a PET palackok számának csökkentését, a karbon-lábnyom csökkentését érhetjük el, illetve a víz fogyasztásának előnyei, hogy a cukrozott italok fogyasztása csökken, így egészségesebben élhetünk )
- Méhecske hotelek létesítése és folyamatos karbantartása, madáritatók létrehozása (az ember és környezet harmóniájára való törekvés)
- Az energia megóvása (tantermek árnyékolása, a szünetekben a villanyok lekapcsolása, a fénymásolás csökkentése, stb)