2023. november 13-24. HÓDítsd meg a biteket!

Iskolánk tanulói digitális kultúra órák keretében vesznek részt az idei tanévben is a HÓDítsd meg a biteket! nemzetközi informatikai és számítógép-készség versenyen.

A verseny célja, hogy felkeltse az érdeklődést az informatika iránt, emellett, hogy feloldja az informatikával kapcsolatos félelmeket, negatív érzéseket és megmutassa az informatika területének sokszínűségét, felhasználási lehetőségeit és területeit.

A kezdeményezés fő megvalósulása egy verseny, melyhez a Bebras-országok minden évben közösen dolgoznak ki lehetséges és felhasználható feladatokat. Ezek közül a legjobbak kötelezőek lesznek, a többi pedig szabadon választott, illetve az adott ország saját feladatokat is adhat a versenyzőknek.

A feladatokra minden ország adhat be javaslatokat, melyeket május környékén a Bebras workshop-on résztvevők választanak ki vagy dolgoznak át, ha kell. A kiválasztás során a legjobbnak ítélt feladatok, illetve azok kidolgozói jutalmat is kapnak.
Magyarországon többségében az ELTE IK tanárképzésben résztvevő hallgatók által készített feladatok kerülnek beküldésre.

A versenyre minden országban az adott év novemberének második hetében kerül sor a Bebras-héten. Ekkor a résztvevők online kapják meg és válaszolják meg a kérdéseket. A versenyre fordítandó idő egy tanóra, 18 feladat három nehézségi szinten: könnyű, közepes és nehéz.