Jubileumi ünnepség a Török Ignác Gimnáziumban
(2011. október 7.)
20 éves a cserekapcsolat a Török Ignác Gimnázium és a Neustadti Gimnázium között
A szokásos évenként ismétlődő cserekapcsolatban részt vevő 21 német diák mellett idén még egy 17 tagú zenész-küldöttség is érkezett Gödöllőre. Valamennyien családoknál laktak, kilenc, ill. öt napon keresztül.
A szokatlanul nagy létszámnak és eltérő tartózkodási időnek az a magyarázata, hogy a zenészek, egy Big Band tagjai, csak az ünnepségre érkeztek. Természetesen szerettünk volna nekik is minél több látnivalót megmutatni, így a gyönyörű októberi nyárban részt vehettek egy budapesti kiránduláson esti sétahajózással, valamint a Lázár lovaspark programján. Köszönjük a következő diákoknak a Big Band elszállásolását: Balog Eszter, Horváth Alexandra, Csécsy Csaba, Szilágyi Dániel, Morvai Dániel, Miskolczi Szabó Bence, Tóth Martin, Jászai Vanda, Tauber Pálma, Péter Hella, Beck Zsombor, Szabó Sebestyén Flóra, Lauran Apolka, Szatmári Blanka, Szilágyi Nóra, Tóth-Gáspár Klaudia.
A cserediákok ezen kívül megismerkedhettek Gödöllő és Eger nevezetességeivel, a gimnáziumban pedig órákat látogattak és focimeccsen mérték össze erejüket a mieinkkel.
Köszönjük dr. Ujváry Tamás ügyvezető igazgató helyettes és Gaálné dr. Merva Mária múzeumvezető segítségét a Gödöllői Királyi Kastély, ill. a Királyi Váróterem megtekintése kapcsán.
A már szokásossá vált látogatásunk a Városházán idén sem maradt el. Dr. Fábián Zsolt alpolgármester úrnak köszönhetően a bajor diákok sok érdekes információt és értékes ajándékokat kaptak.
A jubileumi ünnepség október 7-én Fábián Bertalan igazgató úr köszöntője után faültetéssel kezdődött az gimnázium udvarán. Ezután ünnepi beszédek következtek: Pintér Zoltán alpolgármester úr, Dr. Hochberger úr, (a Neustadti Gimnázium igazgatója) és Hans-Jürgen Henke úr (a cserekapcsolat elindítója és 15 éven át szervezője) részéről. Niko Hamm úr (Goethe Intézet, nyelvi Osztály vezetője) Rupert Troppmann úr (Neustadt város polgármestere) és Simon Wittmann úr (Neustadt megye tanácsosa) levélben köszöntötték a rendezvényt. Az ünnepi beszédeket az ezen a linken lehet elérni. Az est folyamán nagy sikert aratott a Big Band és a Török Ignác Gimnázium diákjainak a szereplése: Fodor Katalin énekelt és gitározott, Lipták Lilla és Skultéti Tímea énekeltek, Valkó Fanni és Gyetván Dorina fuvoláztak, Ella Orsolya hegedült. A sikert jelzi, hogy a Neustadti Gimnázium igazgatója meghívta a szereplőket egy nyári fellépésre Neustadtba.
Faültetés
A Big Band tagjai az ünnepséget megelőzően két alkalommal is próbálhattak a F. Chopin Zeneiskolában. Köszönjük Ella Attila igazgató úrnak, hogy ezt lehetővé tette, valamint azt, hogy a hiányzó hangszereket a diákok rendelkezésére bocsátotta.
Bing Band
A jubileumi műsort vacsora követte, majd a diákok körében nagy sikert arató táncház zárta az ünnepséget.
A jubileumi ünnepség megrendezése a fáradságos szervezés mellett jelentős kiadásokkal járt. Köszönjük Wild János úrnak, Nagy András úrnak és a Testvérvárosi Egyesület elnökének, Sándorné Pálfalvy Beátának az anyagi támogatást, amely nélkül nem tudtuk volna méltóképp megünnepelni a cserekapcsolat 20. évfordulóját.
A rendezvény megszervezésében nagyon sokan segítettek. Ezúton szeretném megköszönni Fábián Bertalan igazgató úrnak, Rácz Ilona igazgatóhelyettesnek, Tarnai Katalin, Takácsné Balogh Boróka, Csikósné Hunics Györgyi, Kékesiné Petrics Éva, Illés Erzsébet, Puskás Melinda, Klenznerné Harmati Zsuzsanna, Hegedűs Gyöngyike, Thuróczy Erzsébet, Farkas Balázs, Kmetty Lászlóné, Tokai Norbert, Balázsné Zsigó Ágnes, Jánossy Zsolt, Tormáné Udvardi Ágnes, Ullrich Balázs és Guba András tanárkollégáimnak, Keresztes Ákos rendszergazdának és Kreisz Daniella tavaly érettségizett diákunknak az ünnepség, ill. a cserekapcsolat megszervezésben és lebonyolításában nyújtott segítségét.
Gödöllő, 2011. október 17.
Sinkáné Szabó Zsuzsanna
szervező tanár