Tisztelt Szülők!
Nyílt napokra invitáljuk Önöket gyermekük iskolájába. Nem titkolt szándékunk, hogy felhívjuk figyelmüket a Török Ignác Gimnáziumért Alapítvány munkájára, valamint arra, hogy az alapítványon keresztül miben és hogyan segíthetnének nekünk.
A Török Ignác Gimnáziumért Alapítvány 1995 óta működik megszakítás nélkül, és feladata az iskola oktatási-nevelési munkájának anyagi támogatása. Ennek megfelelően segítjük a kulturált szabadidős foglalkozásokat (szabadegyetem, táncház, előadások, rendezvények), tanulmányi versenyeket, sportnapokat. Ezen felül az iskola technikai és dologi kiadásainak egy része is ránk hárul. (Az iskola a dologi kiadásokra több mint tíz éve ugyanazt az összeget kapja!)
Kérjük ezért a Tisztelt Szülőket, hogy jöjjenek el szeptember 28-29-én a nyílt napokra, hogy együtt gondolhassuk végig a legsürgetőbb teendőket.
A tervezett program értelmében szeptember 28-án délután 16 órától az érdeklődők létszámától függően félóránként-óránként iskolabejárást tartunk. A megjelent szülőknek és hozzátartozóknak megmutatjuk azt is, amit az Önök segítségével szebbé varázsoltunk, és azt is, hogy mi lenne a következő feladat. 18 órakor kerekasztal beszélgetést tartunk ebben a témában.
Szeptember 29-én megrendezzük a hagyományos főzőversenyünket. Reggel 9-től várjuk az érdeklődőket az udvaron. Bográcsot, alapanyagot és tüzelnivalót, valamint kreativitást és jókedvet hozzanak magukkal!
Várjuk Önöket szeretettel:
Gödöllő, 2012. szeptember 12.
Illésné Fábri Erzsébet Fábián Bertalan
a kuratórium elnöke igazgató