Iskolánk ötödikes tanulói először vettek részt a Dürer matematika versenyen, amit XVI. alkalommal rendeztek meg a szervezők. Ennek a csapatversenynek az az érdekessége, hogy itt két évfolyam indul egy-egy kategóriában („A” kategória: 5-6. évfolyam és „B” kategória: 7-8. évfolyam, de a kategóriák tovább folytatódnak a 9-12 évfolyamoknak is), a csapatok kialakításánál pedig fontos, hogy mindenképpen legyen benne legalább egy lány, és legalább egy csapattag az alacsonyabb évfolyamból.
Az 5-6.évfolyam helyi fordulója még november végén került megszervezésre Hatvanban, ahol az ötödikes LOGIKALAND csapat IV. helyen végzett, s ezzel meghívást kapott a január 13-14-i országos döntőre, amit a miskolci Földes Ferenc Gimnáziumban szerveztek meg. Ebben a kategóriában 23 csapat mérte össze a tudását két napon keresztül.
Az első napon egy kifejtős feladatsort kellett megoldania a csapatoknak 2 óra alatt, amit kiegészített egy logikai játék, ahol a verseny szervezőinek legyőzése volt a cél. A második napon az ún. váltó feladatok következtek, aminek lényege, hogy a csapatok mindig csak egy feladatot kapnak meg, s ha ezt sikerült hibátlanul megoldaniuk, akkor jöhet a következő feladat. Összesen 16 feladat megoldására volt lehetőség 1,5 óra alatt, ahol a feladatok egyre nehezedtek, pontértékük pedig egyre nőtt. Ennek a napnak a folyamatosan változó pontszámait élőben is követni lehetett egy kivetítőn, ami még izgalmasabbá tette a versenyt.
A törökös LOGIKALAND csapat az első nap után a 7. helyről vágott neki a második napnak, ahol a váltó feladatokban a 4. helyre sikerült előre jutni. Az összesített pontszámok alapján végül az V. helyet szerezte meg a csapat egy olyan mezőnyben, ahol hatodikosokkal versenyeztek. A korábbi hatvani helyi forduló erősségét mutatja, hogy a döntő 6 legjobb csapata közül 5 csapat erről a helyszínről került be.
A kétnapos verseny szervezői arról is gondoskodtak, hogy a matematikai feladatok mellett a kikapcsolódásra is maradjon idő, ezért rengeteg ügyességi és logikai játékkal készültek. A különböző játékok és vetélkedők során a csapatok „dürer dollárokat” gyűjthettek, amit a végén ajándékokra válthattak át. Emellett rengeteg társasjátékot is ki lehetett próbálni.
A helyi forduló és a döntő mellett a szervezők meghirdettek egy on-line játékot is novemberben, amiben hetente kellett egy-egy matematikai feladatot megoldani 1 hónapon keresztül. A legjobb megoldók közül 4 csapat, köztük a LOGIKALAND is, egy ajándékcsomagban részesült.
A csapat tagjai:
Ali Rudolf (5.A)
Baranyai Zsófia (5.A)
Winkler-Antal Dalma (5.A)
Felkészítő tanár: Budai Tünde
A verseny honlapja:
Az eredményhez gratulálunk, és további sok sikert kívánunk!