2024-ben 7. alkalommal rendezték meg a Nemzetközi Kémia Tornát (IChTo), melynek most először egy új kontinens adott otthont: Mexikóban, Guadalajara városában mérte össze tudását 5 csapat. A 6 fős magyar delegáció oszlopos tagja volt iskolánk frissen végzett diákja, Koharek Anna is. A csapatok közti versenyben a dobogó legfelső fokára állhattak fel, egyéni kategóriákban Anna kétszer is szerzett érmet.
A verseny egyedi formátuma lehetővé teszi, hogy a diákok a csapatmunka, tudományos érvelés, kutatómunka, és előadói készségeiket is fejlesszék a felkészülés majd a verseny során.
Az angol nyelvű tudományos vitaverseny, amelyen a versenyző csapatoknak 12 előre megadott nyílt végű feladatot kellett megoldaniuk, saját megoldásukat prezentálniuk, majd a zsűri tagjai és a többi versenyző csapat által feltett kérdésekre válaszolva egy tudományos vitában megvédeniük. Ebben a versenyben nemcsak magas szintű kémia tudásra, hanem fizikai, biológiai, illetve mérnöki és informatikai ismeretekre is szükség van.