Pályaorientációs nap a Gödöllői Ipari Parkban

A Török Ignác Gimnázium kilencedikes tanulói a január 26-án megszervezett pályaorientációs nap során a Gödöllői Ipari Parkba látogathattak el. A pályaorientációs nap keretében három ipari létesítményt nézhettünk meg, ahol megismerkedhettünk a cégekkel, a dolgozók munkájával és a készített vagy forgalmazott termékekkel. Az ipari park bejáratánál Lantai Csaba, az ipari park igazgatója fogadott, aki ismertette a nap programját.

Először a Pap Kolbászműhelybe mentünk. Itt, miután hajhálót és lábzsákot is kaptunk, elindultunk egy körtúrára a hatszáz négyzetméteres, húsz dolgozót alkalmazó gyárban. Láthattuk a töltés, érlelés, szárítás, és a késztermék rendszerezésének, csomagolásának folyamatát is. A végén pedig megkóstolhattunk négyféle szeletelt kolbászt is, az üzem legjobbjai közül. A különleges kolbászok sertés- és marhahúsból készültek hagyományos és különleges fűszerezéssel.

Ezután a túránkat a Trumpf család által alapított lézervágó, lemezhajlító és hegesztő gépeket forgalmazó üzemében folytattuk. A németországi alapítású, de nemzetközi cég magyar részlege Gödöllőn elsősorban lemezvágó- és forrasztó gépekkel kereskedik, illetve azokat üzemelteti. Megnéztünk egy videót a lézer jelenlétéről a mindennapi életünkben, megtudhattuk, hogy nemcsak ipari alkalmazásai vannak (vágás, hegesztés, hologramkészítés), hanem orvosi felhasználása is létezik. Végül a bemutatórészlegbe mentünk le, ahol láthattuk, hogyan is működnek a lézervágó gépek, és kaptunk egy kis szuvenírt is, lemezekből formált autót vagy dobókockát.

Az utunk utolsó eleme a Wagner Solar nevű, napelemeket forgalmazó cég volt. Itt az előadóterembe mentünk, ahol átfogó prezentációt hallhattunk a megújuló energiaforrások különféle típusairól. Utána meg is néztünk néhány napelemet és klímát, amiket a cég forgalmazott.

Összességében egy érdekes és hasznos belátást kaphattunk a helyi cégek működésébe, maradandó élményeket is szerezve közben.

Babó Zalán (9. kny)

Written by