Az idei év sem múlhatott el úgy, hogy iskolánk néhány osztálya ne látogatott volna el a Tátrába, egy élményekkel és emlékekkel teli túrázásra. A 12.D. osztályból Gallyas Zinka számol be nekünk az idei kirándulásról.
„Október 20-án indultunk el Szlovákiába, ahol kora délután már nyakunkba vettük az első kihívást, a Csorba-tótól indulva egészen a Poprádi-tóig másztunk, majd onnan magasabb fokokra indultunk fel, az Ostrva csúcsra. Idén a tavalyi évhez hasonlóan, minket nagyokat és még Sanyi bácsit is megalázó módon a csapat élén a két legfiatalabb túrázónk menetelt, lobogó hajjal, mintha sem a megerőltető séta, sem a jeges szél nem fogott volna rajtuk. Bár az időjárás kissé korlátozott minket, nem szegte kedvünk, hogy már az első nap szikláról sziklára lépkedve törjünk a csúcsra, ahol az első siker már a zsebünkben is volt.
Hagyományhoz illően a második nap igazi megmérettetés várt ránk ébredést követően. Az idő is kiderült a kedvünkért, feloszlottak az előző napi felhők, a nap is kisütött, szinte tavaszi melegben indultunk neki a több, mint 15 kilométeres útnak, melynek célja a Téry menedékház volt, ahonnan majd vissza, egészen a szállásunkig gyalogoltunk. A 2015 méter magasan fekvő menedékházig három különböző magasságban fekvő, eltérő nehézséggel megközelíthető megállóval jutottunk el, mindenki a maga tempójában haladt, és ahol kellemesnek tartotta, ott meg is állhatott akár egy pihenőre, vagy akár véglegesen, hisz nem a csúcs a cél, minden kis megálló már hatalmas teljesítmény. Azok, akik nem kívántak szinte függőleges sziklákon mászni fel a hegynek, megpihenhettek egy erdei menedékházban, ahol a fenyők árnyékában tölthették a nap hátralévő részét. Azok, akik szorosabbra húzták túrabakancsaikat és nyakukba vették a több mint 300 méteres szintkülönbséggel nehezített utat nem bánták meg, hogy pár extra lépéssel és csepp izzadtsággal áldoztak a magas és tiszteletet parancsoló hegyeknek, hisz a kilátás és a sikerélmény mindent felülmúlt. A Téry menedékháztól visszaindulva követtük a hegyi patak útját, mely egyenesen a szállásig vitt vissza minket, ahol már vár bennünket a meleg vacsora és a puha ágyak.
A harmadik és utolsó napunk reggelén az időjárás a fáradt túrázók pártjára állt, megértően eleredt az eső és lehűlt a levegő. Sajnos az átláthatatlan esőfüggönyön át pusztán a szuvenírbolt színes felirata látszott, így aznap a buszon kívül odáig jutottunk el.
Ezek a túrák nem csak a sport, a látvány vagy a kultúra miatt fontosak mindannyiunk számára, hanem elsősorban a társaság, a tapasztalat és az élmény miatt. A hegyek és völgyek közt olyan gondolatok és igazságok merülnek fel, melyek egész életünkön át kísérni fognak minket, ilyen például az a mondásunk, hogy csak a következő lépésre kell koncentrálni, vagy épp megállni pihenni, majd a következő kanyar után fogunk. A túrákon barátságok erősödnek meg, alakulnak ki, élednek újra, mikor segítő kezet nyújtunk a mögöttünk jövőnek, felhúzzuk a másikat az előttünk álló sziklákon vagy épp megosztunk egy szelet csokit két szusszanás közt. Az esti beszélgetések és közös nevetések, együtt töltött idő teszi teljessé az élményt, a barátok és a jó légkör az, ami mindennap visszahúz minket azokhoz a „jó kis tátrás napokhoz”.„
Írta: Gallyas Zinka
Fényképeket készítette: Kovács Máté Barnabás
